Bemutatkozás

Teljes érdeklődési “KÖRÖM”

Szeretettel köszöntelek a honlapomon, kedves Látogató!

A hatalmas Internet e kis zugában rendeztem be magamnak egy otthonos sarkot, ahol az engem érintő, érdeklő kérdésekről olvashatsz. Az érdeklődésem elég szerteágazó, ezért a honlap tartalma is változatos. Így aztán a “Teljes érdeklődési KÖRÖM” leírást adtam címül, szubjektíven kiemelve a legfrissebb irányt, amivel jelenleg hivatásszerűen is foglalkozom.

Gyerekkoromtól kezdve érdekelt a művészet, sokat rajzoltam és mivel mindig igyekeztem fejlődni, különféle tanfolyamokat is elvégeztem. Egy-két rajzom, festményem be is mutatom nektek.

2018-ban virágkötői OKJ-s vizsgával egészítettem ki a kereskedői végzettségem. Nagy élvezettel tanultam meg az elméleti hátterét annak, amit ösztönösen mindig is szerettem csinálni. 

Az utóbbi időben a körmökre festhető miniatűr minták, díszítések és a  műköröm-építés köt le, ezeket élvezem a legjobban. Ahhoz, hogy ezt hivatásszerűen űzhessem, 2019/20-ban elvégeztem a kéz- és lábápolói OKJ tanfolyamot, így ez is a szakmáim közé került. A díszítő, építő tudományt rengeteg kiegészítő képzésen sajátítottam el, ezek oklevelei a Képzéseknél láthatóak. Rengeteget gyakorlok, kutatok, kísérletezek, tesztelek,  minden érdekel, ami ehhez a szakmához kapcsolódik. Szeretném ebből a szakmából illetve magamból kihozni, amit csak lehetséges.

Mindezek mellett előszeretettel olvasok pszichológiát. Mindig is nagy figyelemmel szemléltem az emberi viselkedést, úgy a magamét, mint a körülöttem élőkét egyaránt, és egyre többet tanulok ennek mozgatórugóiról, saját önképzésünk, önnevelésünk, lelki-szellemi fejlődésünk lehetőségeiről. A tanultakat persze igyekszem valóra is váltani. Nemrég elkezdtem leírni egy-két élményemet és azok feldolgozási folyamatát. A terveim szerint egyre bővülő sorozat írásai a Blog szekcióban lesznek olvashatók és egy részük talán egyszer könyv formájában is elérhetővé válik.

Tóth Tímea

%6691767423778336%%4131767847449816%%9601768100100619%%7551768455362601%%2681768706161957%%1741769054059539%%7051769316608261%%6961769655669339%%1191769919425517%%6041770267040168%%4161770519194856%%5211770864676542%%5931771127514189%